Erdős Sándor szerzői oldal

Érdekelnek hasznos és érdekes olvasmányok? Akkor jó helyen jársz!

Erdős Sándor: Jenő úr kalandjai

Jenő úr vidéken

 

A vonatról leszállva Jenő úr tanácstalanul nézett körül Tuskóvégfalva nagyvárosinak cseppet sem mondható vasútállomásán. A hatvanas évek ízlésvilágát tükröző állomásépület állapota Jenő úr szerint nem állt volna ellent egy kisebb szélnek sem.

Főnöke határozott utasítására utazott vidékre és ez tűnt eddigi élete nagy kalandja, ugyanis Jenő úr élete eddigi ötven évében egyszer sem hagyta el a főváros olyan megszokott világát.

Most viszont, mintha egy idegen bolygóra csöppent volna. Idegen, ismeretlen világba, ahol elveszettnek érezte magát. Cikket kellett írnia a vidéki élet szépségeiről, neki, aki még a külvárosban sem járt soha. Ez a feladat egyféle vizsga volt a szakmai tudását illetően.- Puff neki – gondolta – ennyit a szakmai előmenetelről.

Merengéséből egy csoda összefogta zöld Lada őrjöngő hangja riasztotta fel

-Maga az úri nép? – kérdezte egy borízű hang és tulajdonosa egy kopasz, pirospozsgás negyvenes fickó integetett felé.

-Én lennék, talán. – mondta csendesen Jenő úr.

-Akkor jöjjön, mert még kikelnek a tojásai – nevetett olcsó viccén a jövevény.

- Dezső vagyok a jobbikból – nyújtotta kezét Jenő úr felé az autó ablakán keresztűl.

- Na, pattanjon be – böffentette, miután lepacsiztak egymással.

Jenő úr beszállt a fickó mellé, akit a főnöke vezényelt mellé idegenvezetőül,az felé fordult és megkérdezte:

-Hová vigyem?

-A kávéházba legyen szíves – mondta Jenő úr és egy csésze illatozó kávé jelent meg lelki szemei előtt.

-Hová?

-A kávéházba – nézett értetlenkedve Jenő úr a bennszülöttre – ahol kávét lehet inni.

-Akkor, meg miért nem azt mondta, hogy az ivóba? – Dörmögte Dezső és a gázra lépett.

Marsi tájakat idéző terepen kacsáztak át, míg fel nem tűnt előttük pár ház a puszta közepén.

-Az ott Tuskóvégfalva – mutatott Dezső a házak felé olyan diadalittas arccal, mintha legalábbis Las Vegas lenne előttük.

A faluba beérve egy kopottas épület előtt álltak meg, melynek homlokzatára a nagyívű „Nyugdíj újraelosztó” feliratú tábla hirdette az épület rendeltetését.

-A kávéház – röhögött fel Dezső.

Jenő úr kissé ijedten közelített az ivó felé, mert nem túl bizalomgerjesztő fickók ácsorogtak pohárral a kezükben az ajtó mellett. Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor Dezső mindegyikkel lekezezve frankó krapekként bemutatta nekik.

Az ivóba belépve kissé visszahőkölt Jenő úr. Mintha az őszi Albionba lépett volna, csak itt nem a köd, hanem a füst tette rövid hatótávolságúvá a szemét. Kicsit köhögött, majd fuldokolt, de azért tartotta magát. Mikor kissé észhez tért az első sokkból körülnézett. Sivár berendezést látott, néhány asztal és egy hatalmas pult volt az összes dísze a légypiszkos lambériával burkolt teremnek.

Erős tüdővel megáldott hölgyemény terpeszkedett a pult mögött, világbajnok dekoltázzsal.

-Csákány Rozi – köszönt rá harsányan Dezső.

-Anyád – mondta a hölgy mosollyal az arcán.

-Ez az úr itt firkász – mutatott Jenő úrra az idegenvezetője.

-Kit érdekel? – válaszolta Rozi és egy zsíros ronggyal törölgetni kezdett egy csorba poharat.

-Na, jöjjön, igyunk – vágta hatba Jenő urat Dezső – Inni kell, bár van egy kis mellékhatása is. Én például most negyven éves vagyok, de csak az első tizennyolcra emlékszem – röhögött fel.

Hogy lesz ebből cikk? –gondolta Jenő úr és apatikusan követte a feledékeny Dezsőt a pulthoz.

-Mit adhatok? – kérdezte Rozi Dezsőt.

-A szokásosat. Két deci vöröset hígítva.

A hölgyemény kiöntött két deci vörösbort egy korsóba, ráöntött három deci pálinkát és Dezső elé lökte.

-Magának? – nézett az elképedt Jenő úrra, aki válasz helyett Dezsőhöz makogott.

-Alkoholt iszik, mikor vezet? –kérdezte –elveszik a jogosítványát a rendőrök – nem mintha Dezső jogosítványának megléte miatt aggódott volna, sokkal inkább önmaga épségéért aggódott.

-Mimet? Az sohasem volt. – röhögött Dezső.

-Mit adhatok,? – emelte meg a hangját a kissé enerváltnak tűnő Rozi Jenő úrra nézve.

Körbe járatta a tekintetét Jenő úr a söntés falán az ár listát keresve, mert érdekelte volna, hogy milyen kávékülönlegességekkel szolgálhat a hely. Nagyméretű sárguló papírlapon a hely specialitását hirdették „Három kis hölgy hat csöcs, száz forint a nagyfröccs” felirattal.

-Kávé milyen fajta van? Kérdezte.

-Fekete és hideg, tegnapelőtt főztem – válaszolta Rozi.

-Köszönöm, ma kihagyom. Inkább vizet kérnék szépen.

-A fürdésnek még nincs itt az ideje. –mondta erre vérkomolyan Dezső.

-Inni szeretném.

-Na, ilyen marhaságot még nem hallottam, mióta kilyukadt a hátsóm –röhögött Dezső. –Na, menjünk, megmutatom magának a vidéki élet igazi szépségeit. Eszünk, iszunk kedvünkre.

Jenő úr csüggedten és rettegve követte a kissé imbolygó, de jóindulatúan mosolygó Dezsőt. Röpke öt perc múlva már egy tágas udvarú Kádárkocka előtt fékezett vendéglátója és körbemutatott.

-A birtokom. Jöjjön, megmutatom, hogy is élünk mi itt vidéken.

A ház melletti sártócsákat kerülgetve a hátsó udvarra értek, ahol pár búsuló kacsa csipkedte a néhol előbújó fűszálakat.

-Most megkapunk egyet, azután megsütjük – mondta Dezső.

-Jézusom, most életellenes tevékenységre buzdít? Kérdezte ijedten Jenő úr. Megöljük és megfosztjuk tollas ékétől a jószágot?

-Nem, majd megkérem, hogy vetkőzzön le – röhögött Dezső.

Jenő úr lelkivilágának ez már sok volt. Ott hagyta elképedt vendéglátóját egy viszláttal, elgondolkodva  távozott. Gyalog indult a vasútállomás felé vezető úton, gyakran törölgetve homlokát.

Na ebből sem lesz cikk – ez járt a fejében mikor távozó alakja a házak mögé veszett.

 

 

Magyar McGyver

Nem a legkellemesebb, ha az ember olyan helyzetbe kerül, ami a mindennapok monoton egyformaságából kizökkenti.

 El is mesélem nektek, hogy mi is történt ma velem.

Minden bizonnyal ismerős szituáció, ha egy számotokra fontos dologban egy hivatalos szervnél el kell járni.

 Ebben az esetben az ember -lehet bármilyen pozícióban az életben- úgy érzi, hogy ki van szolgáltatva az eljáró szerv tekintélyének.

Ez volt az alapeset a kis történetünk kezdetén.

Tehát szépen kikeráztam magam. Vasalt ing, és nadrág, csodásra fényezett fekete cúgos cipő.

Meg kell, hogy jegyezzem ez a cipő a szekrényem foglya volt, szinte életfogytiglanra.

Soha nem hordtam, de erre az alkalomra kiválóan megfelelt.

Reggel jegyet váltottam a megyeszékhelyre induló vonatra, és abban a tudatban indultam el, hogy lehengerlő a megjelenésem.

Így is lehetett, mert az ügyintéző hölgy kellemes csalódást okozott. Kedves és konstruktív volt. Tehát a nap ragyogott számomra a felhők függönyén át is.

Eltelve a jól végzett nap boldog tudatával siettem a vasútállomásra, hogy az első vonattal haza tudjak érni.

Most jött a döbbenet....a gyönyörű fekete, ritkán hordott cúgos cipőm talpa összeveszett a felső résszel, és levált róla.Nem kicsit....Nagyon !

Majdnem hasra is estem. Na ez frankó...

Mindenhol emberek, én meg mint aki betojt...még lépni sem bírok.

Se egy pótcipő „miért is lenne” se szigetelőszallag. „Azzal mindent IS meg lehet javítani” Na most mi lesz?

Áttúrtam a táskámat, hátha lelek valamit amivel megreparálhatom a cipőmet.

Semmi....Hallelúja...még jó, hogy volt pandémia. Egy maszkot találok, amelynek a gumijával szép masni segítségével rögzítem a talpat.

Szép...., de nem eléggé. A gumi fehér, a cipő fekete. Kínos...kiröhögnek.

Fény gyúlt az agyamban, hiszen nemrég esett az eső, és ősz van.

Felvettem egy nedves falevelet a földről és a gumit eltakarva rátapasztottam a cipőre.

Probléma megoldva. Az már csak nem feltűnő, ha rátapad a cipőmre egy falevél.

Vidáman, fütyörészve sántikáltam a vasútállomás felé, arra gondolva hogy ha megszárad a levél leesik és láthatóvá teszi a magyar McGyver művét.

Nem számít. Addigra hazaérek.

Faluhelyen meg elmegy...ott mindennapos látvány az ilyen.

 

Rejtvények kalandorai

 

Átlagos hétfő munkába menet. A buszmegállóból a gyár felé igyekvő tömeg egy zombifilm statisztákkal spékelt jelenetére emlékeztet.

Másnaposan, az elkerülhetetlenbe beletörődve vánszorog a nép munkába. Egy dolog van, ami kissé érdekesebbnek ígérkező nappá teheti a mait. Megjönnek az új felvételis dolgozók.

Bár a felhozatal egyre gyengébb, de mint mondani szokták a lepényhal meg utoljára. Hátha… hátha lesz köztük, aki munkaképes.

Az ebédlő felé veszem az irányt, ahol a kávérobotok állnak tömött sorokban, hogy nedvükkel megpróbáljanak életet lehelni belém. A kávé pocsék, mint mindig, de megadja az illúzióját a serkentő nedűnek. Körbe nézek, mert itt szokták gyülekeztetni a HR-es kolleginák az újakat.

Vannak éppen elegen. Vagy húsz emberke ücsörög kisebb klikkekbe rendeződve az asztalok körül. Nem túl meggyőző a felhozatal.

Jelenleg középvezetőként dolgozom a cégnél, tehát nekem kell majd velük a gyakorlatban megbirkózni. Persze a kötelező tesztek után megmaradt öt-hat fővel. Ugyanis ennyi szokott a rostán átcsúszni. A teszt nehéz. Például olyan kérdések vannak, hogy ha húszból tízet kivonsz, akkor az eredmény kevesebb-e húsznál? Na, ez nem soknak megy. Akinek meg sikerül azzal kínlódhatok én.

Példaképp felhoznám bioritmus kollégát. Sajnos a nevére már nem emlékszem, mert olyan sokáig nem örvendeztetett meg a jelenlétével minket.

Nos… bioritmus kolléga éjszakai műszakban kezdett volna, de nem jelent meg munkavégzés céljából. Mint másnap kiderült miután betelefonált, nem állt át a bioritmusa az éjszakai munkavégzésre. Viszont volt egy ötlete. Kedden megpróbál fent maradni éjfélig, szerdán hajnali kettőig, csütörtökön pedig felveszi a munkát, hátha sikerül reggelig kibírnia. Nem szép dolog tőlem, de én nem kértem belőle.

Visszatérve a valóságba megütötte a fülemet két leendő kolléga párbeszéde, amit egy keresztrejtvény felett folytattak.

-Te Józsi. Mi az? Ritka női név négy betű.

- Béla. Felelte erre Józsi, és nagyon tudós arcot vágott.

Te jó ég! Hosszú lesz ez a nap.

 

Erdős Sándor: Takarékos a családom

 

Vannak tárgyak, melyek kopásállónak tűnnek, de az idő, vagy valami hirtelen ráhatás tudtunkra adja, hogy ez korántsem így van.

Akármilyen hihetetlen, de ilyen a tűzifa is.

Mindjárt ki is fejtem, miért gondolom így. Családi házban élek családommal és a tüzelést kizárólag fával oldjuk meg. Minden évben jelentős mennyiség tornyosul a kerítés mellett fatárolónak kinevezett területen.

Az ez évi tüzelőmennyiség mintegy fele állt rendelkezésre, de így is tetemes mennyiség sorakozott az udvaron. A tüzelő udvarról való behordásának feladata nagyrészt rám hárult, de családtagjaim is rendszeresen részt vettek benne.

A fa kopni szokott. Kopni a kerítés mellől. Ez csak természetes, hiszen tüzelünk vele. Viszont furcsa módon a rendszeres tüzelés ellenére szinte alig fogyott belőle. Ez mellett azért volt vele munkám, mert nap, mint nap szedegetnem kellett az udvar minden zugából a hasogatott akácfadarabokat, mert játékos kedvű kutyánk nagy kedvvel hurcolta szana-szét.

Minden esetre értetlenül álltam a jelenség előtt. Ügyesen és takarékosan tüzel a család, de ez elég gyengécske magyarázat. Kedvetlen ismeretlenek sem szoktak idelopkodni az éj leple alatt kisebb-nagyobb adag fát. Ennek inkább az ellenkezője szokott előfordulni.

A jelenség magyarázatára egy véletlen beszélgetés derített fényt a szomszédasszonnyal. Épp a kertjében sétálgatott, mikor szóba elegyedtünk a kerítés mellett. Teljesen mindennapi témákról beszélgettünk, mikor egy kis idő múlva szégyenlősen megszólalt.

-Ne haragudjon, hogy felemlítem. Nekem kellemetlen, de a kutyájuk rendszeresen áthordja a tűzifámat magukhoz. – mondta.

Most a talicskát rakom meg immár harmadszor fával, és tolom át a szomszédba. Közben azon gondolkodom, hogy mennyivel jobb volt hinni a csodákban, mint szégyenkezve visszavinni az ebül szerzett tüzelőt.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 3
Heti: 51
Havi: 294
Össz.: 18 898

Látogatottság növelés
Oldal: Novellák
Erdős Sándor szerzői oldal - © 2008 - 2024 - erdossandor.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »